Ahol jó pedagógusnak lenni! 06-30/954-67-67 info@neteducatio.hu
cart

Kosár

L

ikonKiemelt termékek

Még több kiemelt termék megtekintése »

ikonKiemelt továbbképzéseink

Még több továbbképzés megtekintése »

ikonMiért válassza a Neteducatio.hu-t?

miert1 miert2 miert3 Ismerje meg a Neteducatio előnyeit »

ikonRésztvevőink mondták

  • Köszönöm a lehetőséget, már eddig is nagyon hasznos volt számomra minden anyag, és dokumentum.”

    (T. N. M.)
  • “Köszönöm a Neteducatiónak, hogy segített a portfólióírásban és a védésben is. Már az első körben megcsináltam, és annyira belejöttem, hogy azóta szakértőként dolgozom! Mindenkinek sok sikert kívánok hozzá, aki még előtte áll!”

    (P. K. N.)
  • “Kedves Neteducatio! Én már sikeresen megvédtem a portfóliómat, és a felkészítő anyaguknak köszönhetően egyszerűen és könnyedén el tudtam készíteni.  Köszönöm!”

    (K.S.)
  • „A képzésük elvégzése egy kis félelmet keltett bennem, hiszen soha sem végeztem még ehhez hasonlót, azonban hamar rájöttem, hogy milyen könnyen hozzá tudok férni az anyagokhoz. Külön köszönöm a sok segítséget a jelentkezéshez!”

    (K.Zs. Győr)
  • “Megköszönöm a segítségüket.

    A Neteducatio segédanyagával feltöltöttem az elmúlt évben a portfóliómat, amely elfogadásra került. Majd ez év februárjában sikeres minősítő vizsgát tettem. Köszönöm segítségüket, jó egészséget és további eredményes munkát kívánok Önöknek.”

    (D. P. E. óvodapedagógus)
  • Egyetemi éveim alatt “Az óvodapedagógusok nagykönyve” volt a leghasznosabb, rengeteget használtam a vizsgákra és az államvizsgára való készülés során. Jelenleg a tervezéshez segítségül az Óvodai játékkalendáriumot, az Éves nap- tárogatót és az Óvodai ötletelőt használom legtöbbször.
    De az abszolút kedvencem a Relaxmesék. A gyerekek imádják a meséket, nagyon megnyugtatja őket.

    Alexandra T.
  • “Szeretném megköszönni, hogy részese lehettem a tanfolyamuknak. Nagyon jó anyagot sajátíthattam el az erkölcstan oktatásához. Az ellenőrző feladatokat nagy örömmel készítettem el, nem fáradság, hanem igazi feltöltődés volt számomra.”

    (A.B.K.)
  • „Több képzést is végeztem már Önöknél, és el kell hogy mondjam, nagyon megtetszett az, hogy a saját időbeosztásomhoz igazítva tudok tanulni. Az iskolában, vagy éppen otthon tanultam, és ezáltal nagyon hatékonyan tudtam elsajátítani a tananyagokat, amelyeknek  a mai  napig nagy hasznát veszem! Kíváncsian várom az újdonságokat!” 

    (P.E. Budapest)
  • Nagyon örülök, hogy az Önök által szervezett képzést választottam, amit saját haladási tempómban, itthonról végezhettem. Köszönöm a letölthető anyagokat, feladatokat, érdekesek és hasznosak voltak. További munkájukhoz erőt, egészséget, és sok sikert kívánok!”

    (N. B. Zs. Módszertani megújító továbbképzés)
  • “Köszönöm a segítséget a Neteducationak, hiszen 2015. áprilisában  100% eredménnyel megvédtem a portfólióm… és 2016. januárjától nyugdíjas vagyok.”

    (R. J.)
  • “Sikerült a képzés végére érnem. Nagyon hasznosnak éreztem. Találkoztam új ismeretekkel is, és a régiekhez is könnyebb volt hozzá kapcsolni az újakat. Néhány tanulmányt nagyon érdekesnek, értékesnek találtam. Örülök, hogy belevágtam a módszertani megújulásba. :)”

    (J.N.M. Zebegény)
  • Rendkívül hasznosnak találom a gyűjteményt: valóban a mai kor eszköztárának alkalmazásához nyújt gyakorlati segítséget. Egyszerűségük, sokoldalúságuk lenyűgöző és biztató.

    Sz.B. Mária
Még több vélemény »

Mindenhol ott vagyunk!

Büszkék vagyunk arra, hogy az ország minden megyéjében több intézmény is a mi képzéseinket választotta. Az alábbi Magyarország térképen láthatóak azok a települések, ahonnan résztvevőink érkeztek.


ikonOlvasószoba

Új üzenete(d) érkezett

Új üzenete(d) érkezett

A mai gyerekek, fiatalok már csak a chaten bandáznak, ahelyett, hogy élőszóban beszélnének egymással. Ilyen és ehhez hasonló mondatokkal többször találkozom a foglalkozásaim során. Én mindig azt hozom fel példaként, hogy az online térben való kapcsolattartás a mostani generáció számára éppolyan meghatározó, mint a való életbeli kapcsolatok. Nekünk felnőtteknek abban kell segíteni őket, hogy olyan […]

Tovább olvasom »
Felelsz vagy mersz?

Felelsz vagy mersz?

A házibulik népszerű játéka, generációktól függetlenül, a „Felelsz vagy mersz”. A digitális világ térhódításával egyre többen „mernek” internetes kihívások (challenge) formájában. Évről évre növekszik azon gyerekek és fiatalok száma, akik súlyos sérüléseket szenvednek vagy meghalnak egy-egy veszélyes feladat teljesítésekor.

Tovább olvasom »
Jó játék: Nyári gyógynövények

Jó játék: Nyári gyógynövények

A gyógynövénygyűjtés legfontosabb szabályai: A növényeket nem pusztítjuk el, nem okozunk rajtuk olyan sérülést, mellyel tönkre tehetnénk őket. Minden növényről néhány levelet, virágot gyűjtünk csak be, ami még nem veszélyezteti a növény életben maradását. Ha teljes szárat és virágot szedünk, akkor a növénytelepet kíméljük, nem aratunk le egész területet, biztosítjuk a növény fennmaradását.Éles késsel, ollóval […]

Tovább olvasom »
Még több cikk, bejegyzés megtekintése »